|
Kategória: Testünk, lelkünk dolgai A szépségipar és a férfiak összeesküvéseMiért nem látjuk szépnek magunkat? Miért a nagymellű címlaplányok kellenek a férfiaknak, miközben nem győznek győzködni minket, hogy hülyék vagyunk, ha műszempillánk, műmellünk van, vagy egyáltalán csinosak akarunk lenni? Ezekre a kérdésekre keresem a választ cikkemben.Hogy hol itt a vita? A probléma ott van, hogy míg a férfiak állandó jelleggel bizonygatják, hogy nekik nem tetszenek a plasztikcicák, addig mi szentül és minden kétséget kizáróan meg vagyunk róla győződve, hogy az etalonok azok a nők, akik tökéletesen megfelelnek annak, amit ma műnőnek hívunk. De ha a férfiak nem szeretik az olyan nőket, akkor miért velük vannak tele az újságok? A neves férfimagazinok címlapján és középső, kihajtható hasábjaikon miért nem kedves, kissé telt,közepes méretű, formás mellel megáldott nők díszelegnek? Miért van az, hogy termékeket eladni csak velük lehet, és hogy az erotikus filmeket is akkor szeretik nézni a férfiak, ha az állítólagos kedves, helyes, természetes hölgyek fel sem tűnnek ezekben? Patthelyzet. Ők állítanak valamit, mi állítunk valamit, de az igazságot nem tudjuk. Miért nem tudjuk? Lehetséges lenne, hogy ez is része annak a hatalmas összeesküvésnek, amit felfedezni vélünk a mai férfitársadalomban? Amikor egy elfajult legénybúcsú részletei sosem kerülnek nyilvánosságra, és a haverok soha nem árulnák el a barátjukat, a végsőkig falaznak neki? Ez a téma is eltitkolásra ítéltetett? Sosem tudjuk meg, valójában hol is van a kutya elásva? Régen is voltak nőideálok, gondoljunk csak a Rubens által festett fehér bőrű, gömbölyded csípőjű nőkre, ugyanakkor elfogadott volt, és nyilvánvaló, hogy annak a kornak az volt a tökéletes nő. Probléma nem volt, mindenki tudta, a férfiak nem tagadtak, és nem utolsó sorban az ideális kinézet teljesen elérhető volt egy átlagos nő számára. A legfájóbb-és azt hiszem, most szólhatok nőtársaim nevében is-hogy valahogy mi, az átlag nők nevetségesek leszünk a férfiak szemében, ha hasonlítani próbálunk a mai nőideálhoz. Ki ne látná, hogy a fórumokon leszólják a műmellű, agyonmázolt szőkéket, de közben mégsem halnak ki. Mintha a természetes szelekció erre a férfiak szerint nem kívánatos fajra nem hatna. De akkor ki tartja őket az evolúciós körforgásban? Egy professzor gyártja őket újra és újra, mint a dínókat a Jurassic Parkban? A modernkori probléma adott: tapasztalatból tudjuk, hogy a férfiaknak mi tetszik, ugyanakkor nem tudunk megfelelni az elvárásnak. Egy átlagos, dolgozó, gyermeket nevelő nő sosem tudja elérni a hőn áhított formát, arcot. Ennek több oka is van: az egyik, hogy rengeteg idő és lemondás árán tud ma egy nő feszes és narancsbőr-mentes lenni, de ha mégis sikerül neki, még mindig ott van a mellére és arcára vonatkozó igény. Ha lefogyunk, kisebb lesz, ha szülünk, lógós. Ahogy idősödünk, az arcunk ráncosodik, és a szánkat sem valószínű, hogy Isten óriásira teremtette. Megkockáztatom, fodrászhoz sem tud minden hölgy hetente járni, hogy mindig csodálatos hajkoronája legyen. Ezeknek a dolgoknak anyagi és természetbeni korlátai egyaránt adottak. Akkor ássuk el magunkat? Persze, így is elvesznek minket, és lefekszenek velünk, de nem lehet, hogy csak azért, mert nincsen ló? Hiszen valljuk be, kevés férfi számára elérhető egy fentebb említett címlaplány. Így egész életünkben kisebbségi komplexusokkal küzdünk, míg A FÉRFI mellettünk bizonygatja, hogy neki MI tetszünk, de ezt nem hisszük el. Mi egy olyan elvárásnak akarunk megfelelni, ami a többségünknek elérhetetlen, ráadásul ismerjük a photoshop programot, és tudjuk, hogy a tökéletes nő a valóságban talán nem is létezik. De hajthatatlanok vagyunk. Mi ez? Talán nem is a férfiak összeesküvése, hanem az egész világé? Felgyorsuló világunkban elárasztottak minket javakkal olyannyira, hogy a megtermelt luxustermékek nem fogynának, ha nem tennének minket állandó jelleggel elégedetlenné? Fogynia kell a szilikonnak, a ránctalanítónak, a narancsbőr elleni méregdrága termékeknek? Tudjuk, hogy túletetnek minket aztán meg belénk sulykolják, hogy vegyük meg a fogyasztószereket. Ironikus. Nem. Ez már tragikomikus. Mi nők tartjuk fenn a gazdasági körforgást? És a férfiak szerepe pedig az, hogy nézzék és kívánják azt a nőt, akit mi csak a gazdaság élénkítésével tudunk megközelíteni? Ha ez így van, valószínűleg a férfiak úgy en block a legjobb üzletemberek a világon és az igazi birkák mi vagyunk. Sajnálom, de nem fogok tudni választ adni, továbbra is csak kérdőjeleket. Mint tudjuk, a férfiak nem beszélnek, mert szövetségben állnak. Az egyetlen, számomra nem elfogadható válaszuk-és gyanítom, hogy a többi nőnek sem emészthető- hogy azokat a nőket csak nézik, de nem kell nekik. Úgy érzem, palira vagyunk véve, és ez csak egy szánalmas kísérlet a mi, és az ő önértékelésük, önbecsülésük megóvására. Persze, hogy nem kell nekik, mert nem kaphatják meg. Az ilyen nőknek méregdrága autók kellenek, exkluzív éttermek, csodálatos ékszerek és luxusnyaralások. Nézzünk körül, milyen nők vannak azon férfiak mellett, akik ezt képesek megteremteni… Ugye, aki tud olyan nőt tartani, nem is kell neki másmilyen. Státuszszimbólum, akár csak egy M6-os BMW vagy egy Rolls Royce Phantom. A hőn áhított márkák és típusok, ami csak keveseknek adatik meg, de mindenki arra vágyik, hogy birtokolja. Csak azért éri be egy kissé kopott Opellel, mert nincs pénze jobbra, de érez valami különös bizsergést, ha elhalad mellette egy kitűnő kasztnival, króm felnivel és luxuslégzsákokkal felszerelt Phantom, és titkon vágyik rá. Az Opelnek meg megmagyarázza, hogy ő sosem lehet Phantom, de neki nem is kell, mert azt túl bonyolult kezelni és túl drága fenntartani. Ráadásul mindig csak félteni kéne. És az meg kinek kell? Kép forrása: pixabay.com (A cikket beküldte: J.Sys)
|