|
Kategória: Testünk, lelkünk dolgai A világ nem olyan szép!Igen a világ nem olyan szép és jó, mint ahogyan azt a média nekünk tálalja. Intelligens mosópor, kényeztető tusfürdő, tökéletes ápolt haj, mely ellenáll esőnek, szélnek és napsütésnek... Nagyanyáinknak miért volt jó a mosószappan, az uborkapakolás és a tojássárgája?Igen a világ nem olyan szép és jó, mint ahogyan azt a média nekünk tálalja. Intelligens mosópor, kényeztető tusfürdő, tökéletes ápolt haj, mely ellenáll esőnek, szélnek és napsütésnek... Nagyanyáinknak miért volt jó a mosószappan, az uborkapakolás és a tojássárgája? Érdekes, szebbek voltak, mint a mai fiatalok, tudtak viselkedni, értékelni azt, ami volt és nem szaladtak a műkörmöshöz meg a szoláriumba, hanem azt az időt inkább a családjuknak szentelték, gyermekeik neveltetésére fordították és azt hiszem, ennek volt is látszatja. A gyerek tisztelte a szüleit, de ma már ez egyre kevésbé van így. Sok tini, popsztár, apuci pici lánya jó dolgában azt sem tudja mit kezdjen magával. Drogozik és iszik, ezzel vonva magára a figyelmet és nem látja, mert nem is akarja látni, hogy a világ egyre rosszabb lesz. Ott vannak a háborúk. Igen, ma is vannak, csak elengedjük a fülünk mellett, nem veszünk róla tudomást, hiszen itt béke van, kit érdekel, mi folyik a világ másik végén... Szomorú, hogy vannak még, akik éheznek Afrikában. Elképzelem, ahogyan a picike gyermeknek a pocakja fel van fújódva és nem a jóllakottságtól. Ahogy az arcocskáján legyek táncolnak, ahogyan odamegy anyjához, enni kér és az édesanyja nem tud neki adni. Te hogy mondanád meg a gyermekednek, hogy nincs, hogy néznél a szemébe? Te mit éreznél? Elképzelem a bombák süvítését, a félelmet az emberek szemében, a halál szagát, a rettegést és szinte hallom a mondatot, amire gondolnak, csak nem merik kimondani: Vajon megélem-e a holnapot? Egyik nap egy kép tárult elém az interneten. Egy nő szorongatott valamit. Nem volt nagy, de kicsi sem, de nem volt jól kivehető mi is az. A következő képkockán már látni lehetett valamit. Egy aprócska kezecske lógott ki piros kabátja alól, pedig a kabát valójában fehér volt. Az a valami nem más volt, mint egy kis élettelen test, egy ember, egy gyermek: A KISFIA ! A kisfia akit 9 hónapig a szíve alatt hordott, nevelgetett és merte remélni, hogy boldog lesz, talán mérnök vagy orvos, lesz két szép gyermeke... de a sors közbeszólt. Miért ilyen gyarló az ember? Miért ilyen kapzsi és önző? Miről tehetett az a szegény gyermek, hiszen még bűne sem volt, amit megbánhatott volna. Istenem. Felpillantok az írásomból és szemem kisfiam kiságyára téved. Nézem, ahogyan az igazak álmát alussza, álmodik. Talán tündérekről, manócskákról, meseországról. Az a kisfiú is megérdemelte volna a szeretetet, az ÉLETET ! A felháborító az, hogy akik ezeknek a háborúknak a mozgatórugói, otthon a kényelmes karosszékükből nézik végig, ahogyan ártatlan emberek halnak meg, nem számít férfi, nő vagy gyerek-e. Nem baj, mi csak maradjunk az intelligens mosópor, a tükörfény ragyogás és az ápolt ajkak mellett és ne is vegyünk tudomást arról, mi is folyik valójában a világban. Amiről nem tudunk, az nem fáj! (A cikket beküldte: Fortuna79)
|