|
Kategória: Testünk, lelkünk dolgai Figyelem az ajtók záródnak!Amikor az ember nagyon elnyűttnek érzi magát és semmi kiutat nem talál, akkor találkozik valamivel, vagy lát egy másik életet, ami még rosszabb, mint az övé. Nálam ez többször előfordult, hogy amikor teljesen tanácstalan vagyok, akkor jön egy égi segítség, hogy maradjak erős és lássam be, vannak nálam nehezebb helyzetben is.Annak aki például vakon születik, annak az a természetes, csak az emberek sajnálják őket. Nemrég történt, mentem hazafelé a trolival, aminek a vezetéke a "két csepp eső" után bemondta az unalmast. Leszállt mindenki és a BKV-t "dicsérve" elindultak más megállókba, vagy várták a pótlóbuszt. Én is nekiindultam legyalogolni előre egy megállót. Nagyon el voltam kámpicsorodva, mert nehéz táskát kellett cipelnem és előtte sem volt túl jó a napom. A következő trolimegállóban nem voltak székek, így leültem egy kerítés kiálló kövére, ami olyan keskeny volt, hogy majdnem lecsúsztam róla, de legalább a táskám le tudtam tenni. Egyszer csak nevetgélésre lettem figyelmes és gondoltam is magamban, hogy vajon kinek van ilyen jó kedve? Odanéztem és láttam egy 10-11 éves vak kisfiú közeledik egy középkorú nővel. Kereste a megállót jelző táblát a botjával és mikor kikopogtatta hol lehet, megállt mellette nagy büszkén és kihúzta magát. Csak hátulról láttam, gyönyörű, dús, sötétbarna haja volt és valami melegítőszerűség volt rajta. Nagyon jókedélyű és jókedvű volt. Amikor nevetett összehúzódott a kis vékony háta. Annyira édes volt, hogy elszégyelltem magam, hogy én mit összeszenvedek itt egy kis gyaloglástól és akkor mit szóljon ő, akitől elvette a legfontosabbat a sors! Karma. Persze. Egy betegség sem véletlenül történik, mint ahogy egy baleset sem és ez a veleszületett vakság sem. És mégis jókedve van. Az a nő aki vele volt valószínűleg a nevelője lehetett, mert mondta, hogy "most tovább tanuljuk a leszállás, felszállást és akkor majd Te is tudsz segíteni a kisebbeknek". ♥ Elmesélte a fiú, hogy milyen mókás metróval utazni (a jó kis ezer éves kigyulladt metrókocsikkal), amikor bemondják, hogy "kérem vigyázzanak az ajtók záródnak". Olyan édesen nevetett ezen, hogy könny szökött a szemembe. Oldalra kapta a fejét, amikor meghallotta a pótlóbusz hangját és nagyon felkészülten várta a felszállást... ♥ Nekem a másik pótlóbusz volt a jó, pedig szívesebben mentem volna Vele. Felszállt a nevelőjével a szép sötétlila tréningnadrágjában, a sötét, dús hajával. Annyira jó lett volna rámosolyogni, mondani neki, hogy milyen ügyes vagy, de leginkább integetni... Ezt sajnáltam, ha integetnék, ő nem látná. Annyi mindent nem értékelünk az életben, ami természetes, hogy van. Olyan sok szépet és jót... Persze nem lehet elvárni, hogy minden pillanatban másokat figyeljünk amikor így is mindenkinek megvan a saját baja. De kellenek ezek a percek, hogy kicsit visszahúzzanak a Földre. Az ilyen gyerekek/emberek ráznak fel minket a "szenvedéseinkből". Innen küldöm ezt a nagy ♥-et ennek a kisfiúnak és kívánok neki nagyon sok derűs, önfeledt nevetést, jókedvet és nagyon-nagyon boldog életet! (A cikket beküldte: mi.zu)
|