Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

Ház az Otthon utcában

Nagyszüleimet nagyon korán elvesztettem. Sajnos mind a négyet. Volt egy nagymamám akihez nagyon kötődtem, de sajnos csak 8 éves koromig ismertem. Ha ma élne biztos más ember lennék, mert Tőle nagyon sok önzetlen szeretetet kaptam. Jó lett volna, ha kamaszéveim vagy most felnőttkoromban is velem lenne.

Budán volt dolgom nem messze attól a helytől, ahol sokat voltam gyerekkoromban. Gondoltam, ha végzek elsétálok arra és megnézem a házat aminek minden szegletét ismerem.
Furcsa volt már arra mennem, olyan volt, mintha valami nagy titok lenne. Meredek úton mentem sokáig fel, kiskoromban biztos könnyebb volt felmásznom oda. :)
Megláttam a házat, kicsit kisebbnek tűnt most, mint amire emlékeztem.
Négy nagyszoba volt benne, tele antik bútorral, könyvekkel és egy nagy kályhával. Emlékeszem mikor télen mentünk mindenki a hátát melengetve állt ott egy darabig. :)
Hátul van egy hatalmas kert, lépcső vezet fel. Rengeteg gyümölcsfával, lugassal. A hátsó bejárat még dédike szobájába vezetett.
Mikor közelebb mentem láttam ki van írva Eladó!
Furcsa volt, mert hogy lehetne eladó az "én házam"?
Láttam a hálószoba ablakot. Hatalmas szoba volt, mamának nagy sötétbarna fésülködőasztallal, gyöngysorral, hajkefével teli. Egy hatalmas fakeretes ágy és előtte egy kis asztal 3 székkel.
Néha ott vacsoráztuk dédike finom kőrözöttjét.
Hú, de más volt akkor minden...
Volt egy fehér köntösöm ami piros almákkal volt mintázva és úgy bánt velem mama, mint egy hercegnővel. Este együtt aludtunk és mindig megbeszéltük a másnapit. Mondta mindig takarjam be a derekam, még nyáron is. A lányoknak be kell takarnia azt a részt.
Egyik reggel fölkeltem és láttam egy babát dobozban. Kiugrottam az ágyból, talán 5-6 éves voltam. "Mama mama nézd mi van itt, nézd az asztalon"...
Mama bejött, potyogott a szeméből a könny, hogy örülök neki. Én meg téptem le a doboz szélét.
Aztán beleültetett egy hatalmas nyugágyba, ami a tv előtt volt és hozta be nekem a reggelit, én meg néztem a szünidei matinét. :) (Igen ez közel 25 éve volt)
Mamával kapcsolatban arra emlékszem, ahogy nézett rám. Annyira csodálva, vigyázva, azóta se nézett úgy senki. Mindig ezt "keresem" azóta is, hogy ki fog engem így szeretni? Ki fog rám így nézni és kiben bízhatok meg ezek után így.

Jött egy idős hölgy, látom rámnézett, hogy álltam a ház előtt. Kérdeztem emlékszik-e a mamámékra, mondtam a nevüket. Persze emlékezett. :) Olyan jó volt, hogy kicsit tudtam Vele emlékezni. Mondta Margitkának két fia volt, maga melyiknek a lánya?
Mondtam én a rosszabbiknak. Mosolygott.

Elindultam nem sokkal később, furcsa érzés volt, mert amúgy nem szoktam visszagondolni.
De nagyon jó lenne, ha egyszer valaki úgy szeretne, mint mama szeretett, mert hasonló nem volt azóta sem szinte. Akiben feltétel nélkül megbízhatnék.
Mama nagyon szeretlek, köszönök mindent! Kérlek vigyázz rám és segíts nekem onnan, ahol most vagy!
Az Angyalkákkal!

(A cikket beküldte: bliss*)

Alakítsuk át az életünket
Néha csak annyit kell tennünk, hogy hiszünk és segítünk. Lehet, hogy nem kapunk pénzt érte, amit elkölthetünk. Viszont olyat kapunk, amit pénzzel aligha lehet megvenni: boldogságot. Boldogságot, hogy egy olyan közösségben élünk, akikre bármikor és bármiben... »

Szösszenet
Csak peregnek a könnyeim. Úgy írsz, ahogy én azt olvasni szeretném, és szeretem is! Vagy csak, mert szeretlek? De jó volna, ha mint egy plüss mackót, magamhoz húzhatnálak, belezokoghatnék a "gyári" ruhájába, max. egy kicsit összecsomósodna, és mehetnénk tovább! Ez... »