Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

Homokba dugott fej – vagy a tettek mezeje… Néhány gondolat a védtelenekről

„A gonosz diadalához elég az, ha a jó emberek tétlenek maradnak!” Edmond Burke

Rohanó világunkban sok minden mellett elmegyünk, de vannak olyan dolgok, melyeket szándékosan elkerülünk, mert nem szívesen szembesülünk a valósággal! Azt gondoljuk, ha nem veszünk róla tudomást, akkor nem léteznek. De sajnos léteznek, és mi sokszor nem teszünk semmit ellenük!

Keringenek a gondolatok a fejemben, nem tudom, hogyan kezdjek neki, így jobb híján belevágok a közepébe! Amikor a híradóban azt hallom, hogy XY milyen módon kínozta és éheztette halálra a gyermekét vagy az állatát, én mindig kimegyek. Nem azért, mert nem érdekel, hanem azért, mert nem bírom végighallgatni és végignézni a képsorokat. Lelkileg nem bírom feldolgozni ezeket az információkat. Régebben, ha véletlenül az interneten vagy bárhol belebotlottam egy ilyen témába, éjszaka órákig ébren forgolódtam miatta. Újra és újra megjelent lelki szemeim előtt a megkínzott gyerek vagy állat képe, és ettől elszorult a torkom. Védekezésképpen, sokáig elkerültem az efféle oldalakat és információkat, mondván nincs hír, nincs fájdalom.

Ám egy szép napon elolvastam ezt az idézetet Edmond Burktől „A gonosz diadalához elég az, ha a jó emberek tétlenek maradnak!” és rádöbbentem, ha én nem veszek tudomást ezekről a dolgokról, lehet, hogy nekem jobb, de ezek attól még megtörténnek.

Hát vágjunk bele a meglökdösött kisfiú esetébe a kis ABC előtt. Én nagybevásárlós típus vagyok, de olykor megesik, hogy beszaladok a közeli boltba ezért meg azért. Egy ilyen alkalommal lettem figyelmes arra, hogy két nagyobb fiú kiabálni kezd egy alacsony vékonyka fiúcskával, majd elkezdik lökdösni. Persze az igen jól szituált járókelők, akik a „Bolt előtt szeszesitalt fogyasztani TILOS” feliratú tábla előtt álldogáltak 1-1 üveg sörrel a kezükben, még biztatták is őket: - „aggyá nekí”, „a fejit, hogy megne sántújon” felkiáltasaikkal! De számomra nem ez volt a megrázó. Engem az háborított fel, hogy az üzlet előtt délután lévén folyamatosan jöttek-mentek, nők, férfiak, gyerekek, és senkinek nem jutott eszébe közbeavatkozni!
Miután a kifizetett árut biztonságos helyre pakoltam, ily módon szabaddá téve mindkét kezem, fújtatva elindultam a kis csoport felé, akik már azzal szórakoztak, hogy a gyerek könyveit taposták a sáros járdán! Mondanom sem kell, még mindig nem segített a gyereken senki! Ekkor értem oda, megragadtam a kisfiút kabátjánál fogva, és magam mögé nyaláboltam, majd a két rendbontóra ráordítottam, hogy szedjék össze azonnal a gyerek cuccait. Na persze, hogy fülük botját se hajtották az én rikácsolásomra, de szerencsénkre ekkor megjelent egy kedves úr, akin látszott, hogy nem az íróasztal mellett ülve lett akkora, mint egy kétajtós szekrény. Sütőlapátnak is beillő tenyerét felemelve jelezte a srácoknak, hogy ennek akár rossz vége is lehet, mire ők kelletlenül felszedték az elázott könyveket.
A kisfiút hazavittem, útközben elmesélte, hogy máskor is volt már erre példa, általában az anyukája érte jön, de sajnos ma dolgoznia kellett!

Ez után a macska jutott az eszembe, mert magamból indultam ki. Régen nem voltam nagy macskás, az állatokat nagyon szeretem, így velük is ápoltam a távoli barátságot, de sokkal közelebb álltak hozzám a kutyák. Mígnem egyszer lett egy macskánk. Kedves volt, aranyos volt, nagyon belopta magát a szívembe, és rádöbbentem, hogy egyáltalán nem ismertem a szőrös kis ördögöket korábban. Sok emberrel találkoztam, akik utálják a macskákat. Joguk van hozzá, ha utálják, hát utálják, de ezért nem kell megkínozni szerencsétleneket! Azoknak a macskáknak van egy gazdájuk, aki viszont szereteti őket! Ne csak az állattal vagy ne adj Isten gyerekkel ne tegyük ezt meg, hanem egymásnak se okozzunk fájdalmat, mert aki gyereket bántalmaz vagy állatot kínoz, nem gondolja át, hogy azt valaki szereti, valaki, aki megszülte vagy befogadta otthonába aggódik érte, haza várja, felelős érte, ápolta, gondozta. Fel sem tudja mérni, hogy mekkora fájdalmat okoz tettével a szülőnek vagy a gazdinak!

Most biztosan néhányan megkérdezitek magatoktól, hogy mit tehetnétek, én is megkérdeztem sokszor. Nem vagyok „Szupermen” bár, ha tehetném minden ártatlanul bántalmazottat megmentenék, legyen az ember, vagy állat! Visszatérve a kisfiú esetéhez, vajon mit érezhetett az édesanyja aznap és mit éreznétek Ti, akik nagy részben szintén szülők vagytok! Az én szívem darabokra hullik, ha csak egy pillanatra is elképzelem, hogy bántják azt, akit szeretek, azt, akiért én aggódok, akit a világ legértékesebb drágaköveként óvok mindentől, aki nekem az egész világot jelenti!
Tudtam, hogy valamit tennem kell, nem hagyhatom ezt az érzést a levegőben lógni! Csatlakozva a Hoxa népes családjához megtaláltam a módot, leírom, amit gondolok! Nem szabad szó nélkül elmenni az ilyen atrocitások mellett!
A szülő, gondozó felelőssége, hogy milyen példát mutat gyermekeinknek, mennyire tanítja meg őket az élet tiszteletére, és ha csak egy emberre hatnak a szavaim, akkor már megérte, mert egy gyerek vagy egy ártatlan állat megúszta!

(A cikket beküldte: manul)

Gondolkodj el ezen! - Iszol vagy vezetsz?
Érdemes ezen elgondolkodni! Nem mindig az ártatlan ember ússza meg a balesetet! Szinte az esetek többségében az, aki iszik, az ússza meg, a vétlen meg bűnhődik! Erre szokták azt mondani, hogy nem kell neked hibásnak lenned egy balesetben, de megtörténhet a mások... »

Tönkremegy az életem?
Az elmúlt 6 év történései röviden, avagy életem legrosszabb és legjobb pillanatai tömören, de mindenre kitérve. Család, házasság, gyerek, életek... »