|
Kategória: Testünk, lelkünk dolgai Maci legszebb álma - avagy találkozunk a szeretet ünnepénVajon miért van az, hogy Karácsony táján felerősödnek lelkünkben az érzelmek és oly szélsőségessé válnak? Miért lehet, hogy azon a szép ünnepi estén a távolságok megszűnnek, vagy mérhetetlenül óriásinak tűnnek köztünk?Aki szerettei körében ünnepel, az érzi vajon, hogy mennyire szerencsés és boldog, mert ez megadatott neki? Aki egyedül gyújtja meg csillagszóróját, miért érzi még magányosabbnak magát, mint más napokon? Ezek a gondolatok foglalkoztattak a minap. Majd megihlettek, hogy egy mesés történetté rendeződjenek bennem, mely megérinti az emberi lelkeket. Mesém tanúsága, hogy ha szeretet lakozik szívünkben, előbb vagy utóbb viszonzásra talál. A magány fogsága nem szabhat korlátot, ha mi magunk is teszünk lépéseket a boldogság felé vezető úton. Az álmok valóra válhatnak, és egy segítő kéz mindig akad, mely felfelé vezet. Maci nem tudta, mi az a Karácsony, de azt gyanította, hogy az valami nagyon jó dolog lehet, ha az emberek ilyen sok játékot hazavisznek. Irigykedve gondolt vissza a szalaggal átkötött vidám játékokra, akik búcsúzóul még visszaintegettek neki az ajtóból. És ettől még szomorúbb lett. - Nagyon szeretnék egy kis barátot én is, aki simogatna, játszana velem, és este a párnájára fektetne - gondolta és kis szíve összeszorult a szomorúságtól. Egy-két játéknyuszi és kutyus szuszogása törte meg az esti csendet, de Maci szemére nem jött álom. Odakint már sötétedett, az utcai lámpa megvilágította a játékbolt feldíszített ablakát. Egész nap nagy pelyhekben hullott a hó, Maci fülében még ott csengett a hógolyózó gyerekek kacagása. A hópelyhek vidáman kergetőztek a szél karjaiban. Ahogy a kis medve játékukat irigykedve figyelte, egy gyönyörű fényességre lett figyelmes, ami a szemközti ház ablakából áradt. Szemecskéit tágra nyitotta, és kíváncsisága egyre erősebb lett. Még sohasem járt az utcán, de az emberektől sok érdekes dolgot hallott már a kinti világról, itt a játékbolt legfelső polcán. Megmozgatta elgémberedett lábacskáit, s már le is ugrott az autós polcra. Lemászott a pöttyös labdák közé, onnan pedig már csak egy ugrás és fent állt az ablakpárkányon. A ragyogó fény még mindig ott volt. Orrocskáját a hideg ablaküveghez nyomta és mozdulatlanul meredt a csoda felé. Gombszeméből egyszerre csak óriási könnycseppek gördültek le, tengerré változva a kis bocs arcán. Szempillái elnehezedtek és lassan álomba sírta magát. A következő pillanatban ő is repült, akárcsak a csillogó hópihék. Már nem sírt, kacagva versenyzett a széllel, boldogsága határtalan volt. A csodálatos ablak pedig egyre közelebb és közelebb került Macihoz. Szélfiúcska miután megunta a játszadozást, óvatosan lehuppantotta a kis bocsot, éppen a fénylő ablakba. Elrugaszkodott és egy nagy ugrással bent termett a meleg szobában. Finom sütemény és mézes dió illata csapta meg az orrát. - Talán csodaországba kerültem - gondolta, miután körülnézett. A szoba közepén egy óriási fenyőfát látott, olyat, amilyen a játékbolt előtt állt. Ám ez a fenyő mégis egészen más volt, sokkal szebb, mint amilyet Mackó valaha is látott. Csillogó díszek lógtak ágain, a gyertyák fénye káprázatosan ragyogott. Macinak a lélegzete is elállt, ahogy végig vezette tekintetét a díszes fenyőfán. A fa alatt ismerőseit pillantotta meg, ahogy színes szalaggal átkötve mind őt nézik. Itt volt Tapsifüles, Bodri kutyus és az öreg hintaló az alsó polcról. - Hát te meg honnan pottyantál ide? - kérdezte egy álmos hang. Maci egy kicsit megrémült, de amint a hang irányába fordult, látta, hogy egy aprócska keljfeljancsi szólította meg. - A gyerekek és a játékok ilyenkor már aludni szoktak - folytatta a baba. - Az én nevem Maci és itt lakom a szemközti játékboltban. Tudod, én megszöktem, hogy közelebbről is megláthassam ezt a fényességet - bökött mancsával a fenyő felé. - Én már régóta ebben a szobában lakom, sokszor láttam karácsonyfát - legyintett Keljfeljancsi. - Te biztos nem tudod, hogy holnap karácsony este lesz. Az emberek mind erre a szép ünnepre készülnek, feldíszítik a karácsonyfát. A család apraja-nagyja köré gyűlik, és ezen a napon még jobban kifejezik, hogy szeretik egymást. A gyerekek ajándékba még játékot is kapnak, egyszer régen én is így kerültem kis gazdámhoz. Mondd csak, miért lett egyszeriben ilyen szomorú a szemed? - hajolt oda keljfeljancsi. - Szomorú vagyok, mert ha engem is ajándékoznának valakinek, akkor nekem is lenne barátom, a játékboltban már nagyon unatkozom - görbült le Maci szája. - Ha közelebb jössz, elárulok neked egy titkot - mondta a baba és legurult a polcról. Maci bizonytalanul közelebb lépett, megmozdítva apró fülét. -A karácsonyfa tetejére nagyon kevesen jutnak fel - súgta Keljfeljancsi - de én ismerek valakit, aki tudna segíteni a bánatodon. Az ő neve Aranycsillag. Minden évben Karácsonykor odafönt őrködik a fa tetején és nagyon nagy a varázsereje. Ha szeretnéd, bemutatlak neki - mondta kedvesen a baba és kézen fogta a kis macit. A felfelé vezető út igen nehéz volt. Maci még sosem próbált fára mászni, azt sem tudta, hogy a fenyő tüskék szúrósak. Ennek ellenére hősiesen kapaszkodott segítőtársa után ágról-ágra egyre feljebb a karácsonyfán. - Milyen szépen csillogsz! - szólította meg a kék üveggömböt, s közben büszkén nézte magát tükörfényében. - Te még nem fáradtál el a kapaszkodásban? - kérdezte egy szaloncukortól, közben lihegve csücsült le egy faágra. - Maci! Igyekeznünk kell, mert ha megvirrad, az Aranycsillag elveszíti varázserejét - sürgette a baba és szaporán kapaszkodott felfelé. A kicsi bocs letörölt egy verejtékcseppet a homlokáról, vett egy nagy lélegzetet és megmarkolta a legmagasabban lévő faágat, egészen közel a csillaghoz. - Ezt nevezem kitartásnak! - szólalt meg az öreg csillag, miközben megcsillogtatta aranyruháját a gyertyafényben. - Mi szél hozott kicsi medve? Tudod, hozzám csak az jut fel, aki nagyon erősen szeretne valamit kívánni. - Maci megköszörülte torkát, zavartan pislogott gombszemével, majd neki kezdett, hogy elmondja legnagyobb vágyát a csillagnak. Aranycsillag szótlanul, nagyokat bólintva hallgatta, végül megszólalt: - Nagyon hosszú és nehéz utat tettél meg, hogy a vágyad teljesüljön. Látom, jóravaló, szeretetre méltó kismackó vagy. Kitartásoddal elnyerted a jutalmam. Most menj szépen vissza a játékboltba még mielőtt reggel lesz, és várd, hogy mi fog történni. Ezentúl már nem leszel magányos. és én minden Karácsony este rád fogok gondolni, mert megérdemled. Azzal megsimogatta Maci buksiját és elköszönt. A lefelé vezető út rövidebb és könnyebb volt a kis bocs számára. Az öreg csillag jóságos szavai elűzték minden szomorúságát. Maga sem tudta, hogy került vissza a játékboltba, csak szállt, szállt a boldogságban, fényekben. Egy kedves hang ébresztette, és egy gyengéd kéz leemelte az ablakpárkányról. - Hát, te hogy kerültél ide, kis csavargó? - a boltos néni volt, aki Maci nyakába gyönyörű, színes szalagot kötött. A következő pillanatban a kis medve kimerülten újra mély álomba zuhant. Talán estig is aludt, de egyszerre csak hangos kacagásra riadt fel. Önfeledt gyermeknevetés volt ez, a legszebb, amit valaha is hallott. Kinyitotta apró szemeit és rádöbbent, hogy a csodálatos álom, amit látott, valósággá vált. Ott ült a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa alatt, nyoma sem volt a játékboltnak. Apró gyermekkezek simogatták bundáját, melyből csupa szeretet áradt. Karácsony éjjelén Maci már kis barátja párnáján aludhatott békességben, szeretetben. Csodálatos álmot látott, melyben egy Aranycsillaggal találkozott… (A cikket beküldte: Jázmyn)
|