|
Kategória: Nők és férfiak Most ki a hibás?Az én történetem egy teljesen hétköznapi történet...kis bukkanóval, amit a kultúrák közti különbségek áthidalása segítene. Segítene, ha tudnám, melyikünk és hol rontotta el?Elkezdem az elején...Megismerkedtem egy sráccal, jóképű, németországi, okos, jópofa...három röpke év, néhány együtt töltött hét és esküvő után kijöttem utána. Meggyőzött. Hogy inkább tanuljak én nyelvet (életemben nem tanultam németül, sosem tetszett a hangzása sem), adjam fel a lakásomat, a viszonylag jól fizető munkámat és jöjjek, kezdjek új életet. Megtettem. Aztán jöttek a gondok. Ha valami nem tetszett, szóvá tettem, ő meg hozzám vágta, hogy hisztizek. Teljesen tisztában volt azzal, hogy nem beszélem a nyelvet, de nyár végén közölte, ne lógjak a nyakán, menjek, az ügyeimet intézzem egyedül. Otthon olyan önálló voltam, itt miért nem? Mivel dolgozni nem tudok, kompenzálom azzal, hogy minden nap főzök finomat, kinyalom a lakást és persze eleget teszek minden kívánságnak. Persze minden vitánk éktelen nagy veszekedéssel zárult, amit persze ráhagytam, mert láttam, nincs értelme a kezdődő gyomorfekélyemet kiteljesíteni. Végül eljött ez a hét. Nőnapra vacsorával várt (az igénnyel, és a lehetőséggel, hogy megfőzzem), aztán elmosogathattam...másnap reggel hisztisen kelt, nagyon csúnyán beszélt velem, és még ő volt megsértődve, mikor mondtam neki, hogy normálisan kellene beszélnie. Na ebből is egy oltári vita kerekedett, hogy neki ez a normális, én vagyok a rettenetesen érzékeny, és különben is mindig csak hisztizek, hogy hazamennék, ahelyett, hogy elmennék dolgozni és semmit se csinálok egész nap... Aztán itt eltört a mécses, és beígértem neki, hogy egyszer arra jön haza a munkából, hogy nem lesz felesége. Ilyenkor az ember mit tesz? Ha jobb érzésű, legalább megszeppen, és bocsánatot kér, nem? Vagy csak én voltam eddig elkényeztetve, és ez a normális, hogy megsérteni, megbántani lehet a kedves feleséget, semmiféle bocsánatkérés nélkül? (A cikket beküldte: nm)
|