|
Kategória: A psziché titkai Nem mondhatom el senkinek...Elmondom hát mindenkinek. Évek óta tartom magam egy ígérethez, ami már nem köt ugyan, de képtelen vagyok elmondani bárkinek is. De talán így személytelenül kiadhatom magamból. Végre...Történetem igencsak fiatal koromból származik, amikor még csak az iskola körüli dolgok foglalkoztak, hogy hogyan sikerült a matek dolgozat, amire annyit készültem, és hogy mi az aktuális iskolai pletyka, amin a barátnőkkel csámcsoghattunk éppen. Szóval kiraktak a rokon háza előtt, aki ott állt egy nagy, idegen mosollyal az arcán. Bementem és még apám visszaszólt az autóból, hogy legyek jó és szófogadó. Nagybátyám végig nagyon hűvös volt, így hát nem nagyon erőltettem a vele való beszélgetést, helyette bementem a szobába tévézni. Éppen egy idióta mesét néztem, amikor egyszer csak - hívjuk őt most Bélának - Béla szólalt meg a hátam mögött, hogy nem baj-e, ha ő is nézi velem a tévét. Mondtam hogy nem, és részemről le is volt zárva a téma. Persze neki nem volt jó, amit néztem és elkezdett kapcsolgatni, majd kis idő elteltével kérte, hogy rakjunk be egy VHS kazit és nézzük azt. Gondoltam, hogy hát nekem megfelelt a mese csatorna is, de mivel anyám mindig is a jólneveltségre tanított, hát elfogadtam a helyzetet. Az első sokk akkor ért, amikor Béla elindította a videólejátszót és a képernyőn megjelent két ember akik, - hogy szépen fogalmazzak - éppen nagyon jól érezték egymást egy félhomályba burkolózott helyiségben. Persze én kértem, hogy kapcsolja ki, de őt addigra elkapta egyfajta hév és elkezdett kérdezősködni, hogy engem is izgat-e, amit látok. Én persze mondtam, hogy nem, és ez így is volt. Hiszen 11 évesen nem voltam még az ilyen témákra nyitott, nem érdekelt a szex és semmi intim tevékenység. Tulajdonképpen ezután a délután után már annyira sem érdekelt, mint azelőtt... Szóval nagybátyám, aki addigra igencsak izgalomba jött, már nem érte be a kérdéseivel, hanem elkezdett fogdosni is. Igyekeztem hárítani őt, de hát esélyem sem volt ellene. 2 méteres jól megtermett ember, egy vékony, nem túl magas lány ellen... Innen szerintem kitalálható, hogy mi történt. Miután túlestünk a 'dolgon', ő egy széles mosollyal elmondta, hogyha szólok a bátyjának - aki apám volt - vagy anyámnak a dologról, ő megtalál és kicsinál. Mert én is akartam és aki akarta, az tartsa a száját. És ezt megerősítve még kaptam egy szép nagy csattanós pofont is. Aztán ott hagyott. Tulajdonképpen én akkor úgy éreztem magam, mint aki álmodik. És szerettem volna, hogy csak egy álom legyen. Rémálom. Felöltöztem és onnantól kezdve a WC-ben töltöttem azt az időt, amíg anyámék meg nem érkeztek. Mikor megjöttek, még nagybátyám odasziszegte, hogy tartsam a szám, különben... Mikor anyám belépett az ajtón, legszívesebben lélekszakadva rohantam volna hozzá, bújtam volna mögé, szerettem volna, ha látja magától is, hogy baj van, hogy nincs minden rendben, de nem vett észre semmit. Ugyan látta, hogy piros a szemem, és meg is kérdezte, hogy sírtam-e, de a nagybátyám elintézte annyival, hogy elcsúsztam a fürdőszobába menet és azon bőgtem el magam. Aztán nagy nehezen elindultunk végre, az úton végig igyekeztem nem elárulni magam. Mikor végre beértem a szobámba, na, akkor abba sem tudtam hagyni a sírást. Egy világ omlott össze bennem. Fájt odalent mindenem, véreztem is, de nem ez volt a legrosszabb, hanem az, hogy a lelkivilágom ott és akkor összetört. Már nem érdekelt az akkori nagy 'szerelmem', az iskolában elkezdtek romlani a jegyeim, szótlan lettem, és anyámra iszonyatosan haragudtam, mert nem vett észre semmit abból, ami történt velem. Persze elküldtek idővel pszichiáterhez, aki depressziósnak titulált, és mindenféle gyógyszerrel akart gyógyítani. Szerencsémre apám nem engedte, hogy beszedjem ezeket. Aztán ahogy teltek az évek, szépen lassan begyógyult ez a seb. Kijártam az egyetemet, lediplomáztam. Barátom nem volt sosem ez idő alatt, és anyám egyszer megkérdezte, hogy a lányokat szeretem-e, hiszen sosem látott férfival komolyabb kapcsolatban. Megnyugtattam, hogy ne aggódjon, nem vagyok leszbi, csak nem találtam senkit, akivel el tudnám képzelni az életem. Aztán munkába álltam, és ott akadt egy igen szemrevaló hím példány, akinek én is szimpatikus voltam. Sokáig udvarolt, mire elért valamit. Sokáig tartott, mire eljutottunk az ágyig, és nem nevetett ki, amikor elmondtam neki, hogy 26 évesen én még félek a szextől. Nagyon figyelmes volt velem végig és bár sohasem mondtam el neki, mi történt velem anno, a mai napig is nagyon óvatos velem, amit így is szeretnék megköszönni neki. Három éve voltunk együtt, amikor megkérte a kezem, és igent mondtam neki. Tervezzük az esküvőnket és végre megszabadultam a múlt árnyától. Tulajdonképpen a lelki békémet az is segítette, hogy Bélánál néhány éve rákot diagnosztizáltak, és nem élte túl. És bár gonosz dolog, kárörvendtem, mikor megtudtam, hogy rákos, és nem tudtam elfojtani egy nagy vigyort, amikor megkaptam a halálhírét. Az akkor neki adott eskü ezennel feloldódott. Nem mondhatom el a családomnak, mert fájdalmas lenne nekik megemészteni ezt. Nem mondhatom el a vőlegényemnek, mert lehet, nem értené meg. Nem mondhatom el senkinek... Elmondom hát mindenkinek. Nektek, akiknek csak egy fórumozó vagyok a sok közül. Feloldódott az eskü... Köszönöm, hogy meghallgattatok. (A cikket beküldte: Lynette1)
|