|
Túlélni a lehetetlentVolt egy fiú aki nagyon kíváncsi volt arra, hogy van e élet a halál után. Ő már tudja ,mi még nem. De valamit én tudok jobban nála: túlélni a lehetetlent! A történetet minden szülőnek, ajánlom akinek kamaszkorú gyermeke van.A kamaszkor derekán egyre többször kérdezte meg tőlem, hogy szerintem van e élet a halál után?Először közhelyekkel ráztam le, mint pl. onnan még nem jött vissza senki, stb. Elkezdett papokkal beszélgetni, apácákhoz járt segíteni, szóval megváltozott és én semmi rosszra nem gondoltam. Egészen addig, amíg egy szép napon egy vidéki munkámról egy nappal korábban haza nem értem. Olyan furcsa volt a tekintete. Azt kérdezte tőlem: Anya! Ha akarod odébb rakom neked a puszta akaratommal a buszmegállót! Akarod? Tudod én Istentől olyan erőt kaptam, amivel ezt meg tudom tenni! Megkérdeztem tőle: - Te most viccelsz velem? - Nem anya! A Jóisten ott ül a Ripityom nevű bolygón és segít nekem. A madarak tolmácsolják nekem. Amit a csőrükkel írnak fel a kivetítővászonra, ami aközött a 2 fa között van kifeszítve! Te nem látod, anya? Akkor már tudtam hogy nagy a baj és azonnal kórházba vittem. Ott derült ki hogy benzingőzt lélegzik be és attól hallucinál. Haza is engedték másnap. Elbeszélgettem vele és kiderült, hogy már fél éve csinálja, amiből én nem vettem észre semmit, mert mindig a motorját szerelte és állandóan benzinszagú volt. Hiába fogadkozott újra és újra megtette. A végén már úgy aludtunk a párommal, mint az ugró nyulak, mert képes volt a fűnyíróból kiszedni a benzint. A végén már bezártuk éjjelre a szobájába, de úgy is megoldotta, mert a motorját az ablaka alá tolta és a gázkonvektor parapett kivezetésénél behúzott egy slagot, aminek a vége a motor tankjába lógott. Utána átváltott a gázöngyújtó töltő sprayre, mert az szagtalan volt és teljesen titokban csinálta, pedig megesküdött, hogy soha többé, miután kihoztam a zárt intézetből, ahol két hetet volt. A hibát ott követtem el, hogy megbíztam benne! 2003.02.23-án a szobájában halt meg 19 évesen. Előtte este még elköszönt tőlem:- Jó éjszakát édesanyám, megyek aludni, mert fáradt vagyok. - Ezek voltak az utolsó szavai hozzám. Amikor másnap megtaláltam, mosoly volt az arcán .Olyan mosoly, mint aki valami nagyon szépet látott. A kezében ott volt a gázöngyújtó töltő. A hamvait a két kezemben vittem ki a ravatalozóba. Az járt a fejemben:egyszer régen édes teher voltál, ma nagyon fájó és nehéz ez az egész. A hamvaiból egy keveset a temetés után kb. 1 hónappal kivittem a csónakázó-tói kilátóhoz ,fehér rózsaszirmok közé kevertem és szétszórtam. Visszaadtam őt a földnek, az égnek, víznek és levegőnek. A hamvai mint apró gyöngyök simultak a tenyerembe. Azt az érzést soha nem fogom elfelejteni, elkísér, amíg élek. Négy hónap alatt 40 kilót fogytam. A temetés után 4 hónappal megtudtam, hogy kisbabát várok 39 évesen. Az első gondolatom az volt, a Jó Isten vissza akar adni valakit! A 39. szülinapom után 2 nappal megszületett öcsi 4650grammal. Nagyon nehéz szülés volt, ami császárba torkollott . A pszichológus szerint nem tudtam a babát elengedni érzelmileg, ezért nem tudtam megszülni. Amikor először megláttam, csak annyit mondtam neki: - Szia kicsim! Hát visszajöttél? Azóta öcsi 3 és fél éves. Az élet megy tovább. Én túléltem a lehetetlent! (A cikket beküldte: pincike)
|