|
Kategória: Testünk, lelkünk dolgai Van értelme?A hiábavaló várakozás önmagunk halála. Nem szabad úgy éreznünk, hogy magunkhoz igazíthatjuk a világot, bár szeretnénk. Mindannyiunknak vannak vágyai, amiket szeretnénk életre hívni. Embere válogatja, mik ezek a vágyak. De amikor valaki túl van élete felén és alapvető élményeket nem kapott meg eddig, akkor baj van...Mindenkinek más a tapasztalata. Ha színekben gondolkozunk, az enyém elég sötét. Feketébb a feketénél… Pedig nem adtam rá okot, úgy érzem. Sokat gondolkoztam, hogy nyilvánossá tegyem-e a nyomoromat, de nem tudom máshol… Érdekelnek az emberi psziché „kalandozásai”. Érzékeny vagyok rezgésekre, amik szerintem a legalapvetőbben meghatározzák, kivel vagyunk jóban, vagy rosszban. Azt nem értem, hogy ez mikor, hogyan és miért változik meg. Vonzódik hozzám valaki, dübörög a „kémia”, aztán eltűnik lassan minden. Úgy, hogy én nem változtam meg. Úgy, hogy én rengeteg áldozatot hoztam. Elcsépelt dolog, de fogyasztói társadalomban élünk. Szerintem ez nem csak a napi életünkre vonatkozik, hanem a társas kapcsolatainkra is. Régi gondolataim ezek, aztán egy csomó cikket olvastam erről, azaz mások is így gondolják. A mai világban minden eldobható. Ha van pénzünk, 2-3 évente lecseréljük az autónkat, plazma-, aztán LCD-, végül LED-tévénk lesz, mert kell a maximális élmény. Abba egy percig nem gondolunk bele, hogy ha nem lesz áram, ugyanott vagyunk. Mindig ígéretekre vágyunk. Nem meglévő stabil dolgokra, amik nem rosszak és lehet, hogy amit hiánynak érzünk, az a saját magunk fogyatékossága. Mindig mást hibáztatunk, mert az egyszerűbb. Haladunk egy irányba ezzel a világgal, ami nem biztos, hogy nem lépi túl a „sebességhatárt”. Nincs kitartás, nincs hűség, nincs elkötelezettség. Önzés van. NEKEM JÓ LEGYEN! Valamilyen szinten nincs ezzel baj. A hiba ott van, hogy nem mindenki van azzal tisztában, hogy ő mire érdemes és ezért mit vár el. Ez eddig lehet, zavaros. Persze párkapcsolatról van szó. Nem egyről… Nem vagyok egy Don Juan, de azzal a kevéssel, ami van, azt hiszem, el vagyok látva egy életre. Nem is nyitok fórumot ezzel a cikkel kapcsolatban, mert nem akarok semmiféle tányérdobálást. Csalódott vagyok. Szégyen, vagy nem, szoktam párkapcsolati cikkeket olvasni az interneten. Semmi nem igaz rám, amit a pasik részéről hibának szoktak bélyegezni. Mégsem vagyok jó. Megkaptam már a penitenciát, ha ránéztem más nőre az utcán, de akkor is, ha nem. Mindig hűséges voltam életemben, de megkaptam már, hogy gyanakodtak rám, de azt is, hogy legyek rosszabb fiú. Elegem van. Úgy döntöttem, hogy senkinek nem akarok többé megfelelni. Eljött az az állapot, hogy nem érdekel. Figyelmes, törődő, szerető embernek ismerem magam. A sok csalódás ellenére sem vagyok hajlandó más képet képzelni magamról. Más nem tudok lenni és ha ehhez egyedül kell lennem, akkor hajrá. Biztos sokan szállnának velem vitába, de az én tapasztalatom az, hogy csak a hideg számítás és taktikázás válik be. Az nekem sajna nem megy... (A cikket beküldte: lac70)
|