|
Kategória: Testünk, lelkünk dolgai Megszűnt az emberi együttérzés?Fura "jelenség" érezhető a mai emberi kapcsolatokban, főleg a barátságokban, ismerősökkel, munkatársakkal. Mintha az lenne általánosan jellemző, hogy sokan azt kívánják, hogy a "szomszéd kecskéje dögöljön meg" és ami a legszomorúbb, ha bekövetkezne, elmosolyodnának rajta. Semmi együttérzés – legalábbis én ilyen emberekkel találkozom.A második példa, hogy megszűnőben van az emberi együttérzés fogalma. Mondjuk van 2 barát. A és B jól megvannak, látszólag, de ha B találkozik C-vel, akkor A-ról kezd mesélni, ohh nem a jó dolgairól, hanem azokról a negatív történesekről, ami A-val történt az utóbbi időben: pl. hogy mostanában sokat veszekednek a párjával és megállapítják "de jó, szakítani fognak", s örülnek neki, önelégült mosoly jelenik meg az arcukon, mert ugye "a szomszéd kecskéje dögöljön meg". Olyan lett ez a mai világ, mintha örülnénk annak, ha más szenved, mintha az minket szórakoztatna. Sokszor nem is hagyjuk, hogy végigmondja a mondanivalóját. Ez még a legkevesebb amellett, hogy akár az is lehet, hogy örülünk, magunkban gondolva "de jó, neki sem sikerült, legalább tudja milyen", de hogy lehet ezt gondolni - sokszor még a legjobb barátunkról is? Sokszor az emberek érdeklődnek, de nem is érdeklik valójában, hogy mi van velünk, csak azért kérdeznek, hogy egy harmadikkal legyen miről beszélni a délután, este a bulin "hogy képzeld X- nek megint nem jött össze, X és Y lehet szakítani fog". Szomorú, de én úgy látom, hogy sokan tudnak örülni annak, ha valaki szenved és kevés, aki együtt tud érezni... Én így látom, bocsánat a kivételektől. (A cikket beküldte: JustmeCpt)
|