Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

Mindenkinek van története

Egy kedves barátom apukájának a története késztetett az írásra. Nagyon tisztelem Józsi bácsit. Mert bár Józsi bácsi csak egy idős kis öreg a sok közül és mégsem. Egyszerű, hétköznapi mégis egyedi története van.

Józsi bácsi sok-sok éves. Két gyermeke van. Amikor a felesége elhagyta egy fiatalabb férfiért, a nagyobb lány felnőtt volt már, kisebb gyermekük néhány éves volt csupán. Így ketten maradtak. Megfogta kislánya kezét és vezette a felnőtté válásig. Három műszakban dolgozott, soha nem panaszkodott. Mindent megoldott, egyedül. Csak szerette a kislányát csöndesen, megadva neki mindent, ami emberileg lehetséges volt. Ápolta, ha beteg volt, meghallgatta, vigasztalta, ha szomorkodott. Igyekezett betölteni az anya által hagyott űrt. Szó ami szó, ez nálam már önmagában is tiszteletet érdemel.
A kislányból nagylány lett, majd nő, feleség, anya. Józsi bácsiból pedig nagypapa. Nem is vágyott másra, mint az unokájával tölteni minél több időt. Negyvenhárom végigdolgozott év után nyugdíjba ment. A sok éves kétkezi munka után, jól esett már a pihenés. Jól esett a haverokkal meginni egy felest, ráérősen beszélgetni. Na és nem utolsó sorban, unokázni. Mert amikor anya meg apa dolgozott, akkor ő vitte kisunokáját az oviba. Nyári szünetben elvitte gombázni, vagy éppen egy messzi, ritkán látott játszira mentek. Délután pedig együtt várták a téren egy padon ülve, hogy anyát hazahozza a busz. Putyókától (mert így becézte a kisfiút) akkor is elbúcsúzott reggelenként, ha anya vagy apa kísérte oviba, mert anélkül nem szabadott ám elindulni. Putyóka volt papának a világ közepe. Amikor a kisunoka oviba ment, Józsi bácsi fölkerekedett. Ment, megetette a madarakat. Minden nap száraz kenyeret vitt nekik, főleg ősszel és télen. Mert Józsi bácsinak a madarakra is volt gondja.
Igen, minden nap, mert Józsi bácsi soha nem volt beteg. Ledolgozott évei alatt egyetlen napot sem töltött táppénzen. Persze a kártyáját leadta, amikor le kellett adnia. Egyszer, tán hat évvel ezelőtt járt a háziorvosnál, de soha nem bízott holmi orvosokban.
Józsi bácsi vasból volt. Sajnos a csendes gyilkos rajta is kifogott. Hólyagrák alakult ki nála. Józsi bácsi nem ment orvoshoz és megtiltotta, hogy bárkit hívjanak hozzá. Állapotát titkolta. Úgy gondolta, egyedül is megbirkózik a betegséggel. Nem akart kórházba kerülni. Félt tőle... Akkor lehetett hozzá orvost hívni, amikor már nem volt ereje tiltakozni. Persze nálunk ez sem egyszerű. Mivel hat éve nem járt a körzeti orvosnál, kikerült az ellátó rendszerből. Így az orvos nem is akart kimenni hozzá. Persze némi győzködés után kiment megnézni a bácsit. Megírta a beutalót, majd betegszállítót rendelt. Másnap reggel meg is érkeztek. Vitték Józsi bácsit a sürgősségire. Ők látták, hogy ez nem játék. Hiszen a bácsi vérzett. (Vajon a háziorvos miért nem érezte, hogy azonnal kórházba kellene vinni?) Nem vizeletet ürített, hanem vért. A sürgősségi osztályon a személyzet, szám szerint hat nővér serénykedett. Megbeszélték a karácsonyi ajándékozást és a parfüm fajtákat. Közben Józsi bácsi ott feküdt mellettük kitakarva, csorgó vizelettel. Persze nem volt sem takaró, sem papírpelenka a sürgősségin, se papírvatta, hogy legalább felitathatták volna. Így a lánya takargatta őt a kabátjaikkal, közben folyt a könnye. Egy nővér nagy nehezen csak rájuk nézett, megnézte a beutalót, majd flegmán odapökte, hogy ez nem hozzájuk tartozik, nem lehet sürgős, hiszen a dátum tegnapi. Flegmán, lekezelőn. A mentős győzködte, hogy na ne már, csak kellene valamit csinálni, hiszen a bácsi elvérzik itt az ágyon. Több órán keresztül tartott a huzavona, parfüm megbeszélős szünetekkel. Végül nehezen, de hívtak orvost. Elvégezték a vizsgálatokat. Kiderült, hogy Józsi bácsinak mindkét veséje leállt, így azonnal a művese osztályra szállították. Ott mondták azt is, hogy daganat zárta el a húgyutakat. Tudom, hogy a nővérek általában sokat dolgoznak, kevés fizetésért, de nem szabadna elfelejteniük, hogy emberekkel dolgoznak és minden embernek története van.
Mert nem kellene lekezelni senkit. Mert lehet, hogy Józsi bácsit viszik hozzájuk, aki végigdolgozta az életét, egyedül nevelte fel a lányát és még a madarakról sem feledkezett meg. Józsi bácsit, aki még soha nem volt beteg, éppen ezért félelemmel töltötte el a kiszolgáltatottság, amiben akkor, ott, része volt.
A sors fintora(?), hogy Józsi bácsit egy hónappal ezelőtt madáretetés közben megbüntették a közterület felügyelők szemetelésért. Pedig már sok-sok éve mindig ugyanott, ugyanakkor ette a madárkákat. Valakinek szemet szúrt.
A történetnek még nincs vége. Józsi bácsi kórházban van, dialízisre hordják, infúzióval táplálják. Lánya naponta megy hozzá, mellé fekszik, mert az öreg, úgy tud csak igazán megpihenni, ha ő ott van. Putyóka pedig nem érti, hogy hol van az ő papókája, aki minden nap elköszönt tőle és hazavárta. Akinek ő a kis Putyókája. Gyógyulj meg Józsi papó...

(A cikket beküldte: Banyaci)

Női egyenjogúság?
Diszkrimináció! Azt mondják, hogy a XXI. század elején nők és férfiak egyenlők. Ez egész biztos nem igaz. Aki ilyet állít, súlyos tévedésben van. Hol az az ombudsman, akinek a dolga lenne ezeknek az egyenlő jogoknak a vizsgálata és vajon mivel tölti drága idejét? »

Lelki társ és egyéb izék
Sokat beszélgetünk mostanában a szerelemről és a lelki barátságokról. Beszélünk róla, ahelyett, hogy kiélveznénk minden percét. Hát nem lehetetlen egy dolog? Minek annyit beszélni, amikor egy ölelés mindent elmond? Regéket hallok a a haverjaimtól a lelki... »