Kategória: Testünk, lelkünk dolgai

Őszinteség

Ki az őszinte ember?
Először is tisztázzuk, ki az őszinte ember. Az, aki minden körülmények között a teljes igazságot mondja el. Nem véletlenül írtam, hogy minden körülmények között. A körülmények sokfélék, és változóak, hol könnyebb őszintének lenni, hol nagyon nehéz. És nem is azt mondtam, hogy mindig. Beszéljünk úgy, hogy az esetek nagy/lényeges részében. Az őszinte ember, ha tart a reakciótól, vagy ha tudja, hogy megbánt vele mást, akkor sem ködösít, hanem azt mondja, ami van, vagy amit gondol/érez az ügy kapcsán. Illetve bevállalja a tetteit, érzelmeit.


Miért jó őszintének lenni?

Azért érdemes őszintének lenni, mert ha az igazat mondom, akkor bátor vagyok, és nem csapom be a másikat. Így a másik is tisztán látja a dolgokat, és úgy tud reagálni, ahogy neki az igazsághoz mérten megfelelő. Ha csak ködösítek, akkor nem hagyok neki szabad, igazi választási lehetőséget.
Akkor hitegetem, félrevezetem, ő meg be van csapva, és jogosan lesz rám dühős, ha kiderül, hogy nem mondtam el valamit őszintén.

Mikor érdemes hallgatni?

Az igazságot sosem érdemes elhallgatni.
Viszont vannak kényes szituációk, amikor úgy kell közölni, hogy a másikat ne bántsuk meg vele.
De ekkor sem az a megoldás, hogy elhallgassuk, hanem az, hogy finoman és tekintettel a másikra elmondjuk azt ami fáj, bánt, vagy ami nem ad jó érzést.
Az igazság sokszor nagyon fáj, így vigyázni kell időnként, hogy hogyan közöljük.
Az őszinteségünkben azért legyünk tekintettel a másikra is.

Miért nehéz őszintének lenni?

Őszintének lenni nehéz. Félelmek vannak bennünk, hogy megbántjuk a másikat, vagy olyan lesz a reakciója, ami nekünk lesz kellemetlen. Ezért könnyebb hallgatni, vagy nem a teljes igazságot elmondani. Ha nem mondjuk el, akkor úgy érezzük, hogy megúsztuk a dolgot, és talán sosem derül ki.
Hát lehet, hogy nem is derül ki, de azt tudni kell, hogy ha így viselkedünk, akkor velünk is így fognak viselkedni, mert meg kell tapasztalnunk a másik oldalt, és át kell éreznünk, hogy ez miért rossz. Így tanulunk.
Mert ugye te is jobban örülnél, ha tudnád a teljes igazságot és tisztán láthatnál?

Mitől félünk őszintének lenni?

Amikor nem vagyunk őszinték, akkor nem merünk felelősséget vállalni a tetteinkért, vagy nem merjük bevállalni a véleményünket.
A felelősséghez bátorság kell. Félünk a másik reakciójától, és attól, hogy az igazság bevállalása után már nem leszünk biztonságban, hiszen a másik lehet, hogy negatívan reagál. A biztonságérzetünket is veszélyeztetheti az igazság, tehát könnyebb nem elmondani, mert a biztonság nagyon fontos mindenkinek. De tudd, hogy bármilyen legyen a reakció meg tudod oldani a helyzetet, tehát biztonságban maradsz.

Milyen érzést ad, egy nehéz dologban őszintének lenni?

Felszabadít! Amíg nem mondjuk el őszintén a dolgainkat, addig az nyomasztani fog minket. Egyik hazugság szüli a másikat, és egyre nehezebb lesz kijönni belőle. Ezek rossz érzést adnak, és az ügy kapcsán folyamatosan érezzük, hogy valami nem oké. Szívesen kerüljük ezeket a helyzeteket, és nem szívesen nyilatkozunk róluk. Tehát ha van ilyen terület az életedben, amit szívesebben kerülsz, és hallgatsz róla, akkor most már tudod, hogy ott nem mertél felelősséget vállalni, és nem voltál őszinte. Amikor bátran oda mersz állni, és elmondod az igazat, még akkor is, ha fáj a másiknak, akkor megkönnyebbülsz.
Ezt jobb minél előbb. Mert addig frusztrál, amíg el nem mondod. Legtöbbször látod, hogy a reakció nem is olyan vészes, mint amire számítottál.
Mindenki értékeli az igazságot, és el is várja. Te is. Tehát add ezt te is másnak.
Amikor eldöntöd, hogy a teljes igazsággal színt vallasz, egyre jobban félsz, és egyre csak az van a szemed előtt, hogy mi fog történni.
Ekkor ne hátrálj meg. Elmondod, és megkönnyebbülsz. Nagyon klassz érzés. Bátornak fogod magad érezni. Büszke leszel. Értékes, igaz embernek érzed magad.

Miért nem vagyunk őszinték?

Emlékszel, amikor gyerek voltál és rossz fát tettél a tűzre? Azt mondtad anyának: "Anya, eltörtem egy vázát, de ne mondd el apának, mert kikapok" Anya meg: "Jól van drágám, nem mondjuk el, veszünk másikat." Ezzel anya arra tanított téged, hogy nem kell felelősséget vállalnod a tetteidért. És ezt nagyon sokszor eljátszottátok az évek alatt. Szépen be is rögzült, és most is úgy érzed, hogy nem kell őszintének lenned, mert úgy sokkal könnyebb, és nem fognak bántani.

Aki őszinte, az még milyen?

Aki őszinte, az felelősséget vállal a tetteiért, az bátor, és büszke magára. Megkönnyebbül, amikor kimondhatja az igazságot. Ledob egy súlyt a válláról. Hagyja dönteni a másikat, és nem hitegeti semmivel. Így a másik tisztán láthat, és azt láthatja, ami van, nem pedig azt amit szeretne látni. Aki őszinte, az igaz. Az ő személyisége az tiszta, mert akkor azt gondolta, amit mondott, és vagy azt cselekedte, amit mondott, és felelősséget, mert vállalni érte.
Van önbizalma. Az önbizalomnak egy igen lényeges pontja az őszinteség, felelősség vállalás.

Mire számíts, ha őszinte vagy?

Ha őszinte vagy, akkor az emberek megbíznak benned, és szívesen beszélgetnek veled, hallgatnak a tanácsodra. Egyenes embernek fognak gondolni, és felnéznek rád. Tisztelni fognak, mert mindig azt mondod, amit igaznak tartasz, és azt mondod amit érzel. Tudnak rád számítani.
Tehát csak nyersz vele. Ha nem vagy őszinte, akkor megbízhatatlanná válsz. Nem tudják mire vélni a reakcióidat. Félreértenek, és érzik rajtad, hogy valami nem oké nálad.
Szóval csak őszintén.
(A cikket beküldte: Solair)



Ennyi az élet?!
Sokáig tipródtam, hogy leírjam-e, ami velem történt, de úgy érzem, ki kell írnom magamból, így talán könnyebben feldolgozom. S ha csak egy embert is arra sarkallok, hogy hasonló esetben hasonló módon cselekedjen, akkor már megérte. »

Viszontlátás I.
Karolin mélyen a gyertyafénybe merengett. Az apró kis mécses teljes egészében bevilágította kis garzon lakásának minden egyes zegzugát. Gondolatai egyre csak balul elsült kapcsolatai és nagy csalódásai felé terjengtek. Újra és újra lejátszotta maga előtt az... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.testunklelkunk.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) testunklelkunk.hu | WebMinute Kft.