|
Kategória: Nők és férfiak Viszontlátás I.Karolin mélyen a gyertyafénybe merengett. Az apró kis mécses teljes egészében bevilágította kis garzon lakásának minden egyes zegzugát.Gondolatai egyre csak balul elsült kapcsolatai és nagy csalódásai felé terjengtek. Újra és újra lejátszotta maga előtt az elmúlt napok történéseit és nem értette mitől hunyt ki a lángoló tűz szívében, amit egykor Dávid iránt érzett. Hulló könnyeit letörölve bújt be meleg ágyába, hosszú hónapok után most először, egyedül. Magához szorította párnáját és egyszerre mély álom nyomta el. - Gyakorlat teszi a mestert! – jegyezte meg magának nagy elégedettséggel. Nála már a rohanás életforma. Valahogy az ágy nem szívesen válik meg tőle reggelente. Karolin úgy vágtatott le a negyedik emeletről, mint akit üldöznek. Valószínűleg az összes szomszédja is ezt vélte, amit csak fokozott magas sarkú szandáljának sűrű hangos kopogása, amely végig visszhangzott az egész épületen. Kilökte az ajtót és már kinn is volt az utcán. Tíz perce volt még, hogy beérjen az irodaházba, ahol dolgozott, és amely tíz háztömbnyire volt. Egy perc, egy háztömb. Nekiiramodott. Úgy suhant át a zebrán, mint egy kecses gazella, csak előre, céltudatosan. Fehér selyem ruhájába a nyári szellő bele-bele kapott, néhány hajtincse az arcába lógott. Sietett át a város egyik legszebb parkján, ahol gyönyörű nyírfa zuhatagok pompáztak, kopott emlékszobrok társaságában, szemben a magasra nyúló irodaházzal, ami zöldes burkolatának köszönhetően majdhogy beleillett a környezetébe. Karolinon eluralkodott a megnyugvás a közeledő cél láttán. A park sarkán egy magas, de meglepően csinos fiatalember tűnt fel, egyre csak közeledett felé. Öltönyt viselt, kihúzott magabiztossággal haladt a csipkebokrok melletti ösvény mentén. Karolin visszavett igyekvő lépteiből, bájait kihangsúlyozva haladt a férfi mellé. Ahogy közeledett, valamiféle furcsa borzongás futott végig a testén, mintha ismerné, vagy valami kötné ehhez a férfihez. Amint elsuhant a férfi mellett, tekintetük találkozott, egy másodpercre. Megint érezte azt a hideg borzongást a testében. Végigpörgette szeme előtt az összes ismerőse arcát, de egyikre sem illett a fűzöld szempár, hátrafésült aranybarna haj, és a kis borosta, ami ennek a férfinak igazán jól állt. Egy pillanatra megállt, óvatosan hátra tekintett, érezte a vérét felfutni az arcába, majd a füle hegyébe, ekkora már a férfi alakja eltűnni látszott a nyírfa zuhatagok sűrűjében. Éjjel a meleg takaróba burkolózva még mindig a férfi járt a fejében, olyannyira, hogy magában el is nevezte; Mr. Titoknak. Egy egész műszakot gondolkozott rajta ki lehet Mr. Titok, de dűlőre nem jutott. Egész nap egyszerűen képtelen volt kiverni a fejéből a férfi arcát és azt a kellemes illatot, amit maga után árasztott. Olyan mélyen szívta be ezt az illatot Karolin, mint az első tavaszi szellőt, amely ezer virágot hordoz magában. Még mindig érezte az orrában, épp ugyan, úgy ahogy reggel a parkban. Gyulai Bettina (A cikket beküldte: Gyulai Bettina)
|