|
Kategória: A psziché titkai Vannak kényszeres cselekvéseid/kényszeres gondolataid? 1.Kényszerbetegségem rövid története, azért, hogy segítsek olyan sorstársaimnak, akik ebben szenvednek, de nem tudnak róla. Én sem tudtam, hogy létezik ilyen betegség, pedig már 17 évesen jelentkezett nálam először, és tartott 23 éves koromig. Aztán 8 évre eltűnt, ami szuper volt (akkor mentem férjhez, házunk lett, révbe értem, bár nem volt munkám, és szinte remeteként éltem), majd másfél éve hirtelen felbukkant.Nyomott volt a hangulatom, és olyan dolgokon kezdtem el rágódni, hogy mi az életem célja, mi lesz, ha tényleg világvége lesz 2012-ben, és hogy a mennyország, ha örökké tart, akkor majd mindig néznem kell a Mari néni fejét a szomszédból? Két hét után egy reggel mentem ki a kertbe a tyúkokhoz, és rám tört egy fura vágy, úgy éreztem, hogy ahhoz, hogy ne történjen semmi baj, meg kell érintenem a mályva méter magas kóróit, a tyúkudvar kapufélfáját, és azt a magas füvet ott balra. Megtettem. És ez attól fogva így ment mindennap. Kialakultak az érintési, ellenőrzési, és ismétlési rituáléim. Elmenetelkor előbb bezártam az ajtót, aztán kizártam, visszamentem a lakásba, és kihúztam a vízforralót a konnektorból, mert nem hittem el, hogy nincs bekapcsolva, pedig láttam a saját szememmel, hogy nem ég a kis lámpa. Ezután bezártam az ajtót, és kétszer jól megnyomkodtam a kilincset, hogy tényleg ráfordítottam-e a kulcsot, majd kimentem a kapun, rátettem a lakatot, és ott toporogtam vagy öt percig, és újra meg újra ellenőriztem, hogy minden rendben van-e? Az ismétlés talán a legrosszabb, és amíg meg nem tudtam, hogy ezzel mások is küszködnek, azt hittem, hogy csak én találtam ki ekkora hülyeséget a Földön. Ez azt jelenti, hogy ha bemész a szobába, leülsz a székre, mégy az utcán, egyszóval bármilyen tevékenységet végzel, rád tör a kényszer, hogy: - Ha most ezt azonnal nem ismételed meg, akkor valami óriási baj fog történni! És ezért persze szorgalmasan foglalatoskodsz az apró, értelmetlen rituáléiddal, vagy rettegsz ezerrel, de úgy, hogy nem tudsz odafigyelni a házimunkádra, a férjedre, és a végén csak ülsz a szobában/kertben egész nap, és várod, hogy jöjjön el érted a megváltó Agyvérzés, és legyen végre vége ennek az egésznek, mert így már semminek semmi értelme nincs tovább! Szörnyű kényelmetlen volt így az élet. Sokszor kihagytam a kényszereket lustaságból, mert alapjában véve kényelmes és hebrencs vagyok, de ha mulasztottam, olyan elemi erejű világvége hangulat tört rám, hogy azt szinte lehetetlen volt kibírni. Folyt rólam a víz, és minden rettegéssel gyarapodtak az ősz hajszálaim… Hét hónapig küzdöttem így, mert a családom előtt - akikkel ritkán találkoztunk - sikerült eltitkolnom, a férjem pedig a tagadás egyszerűbb útját választotta, hiszen nem látta, hogy egész nap egyedül mit csinálok. Az egész kálváriámat az állataink segítségével csináltam egyébként végig, a kutyáinkba, macskáinkba és két tyúkunkba "kapaszkodtam", ők tartottak életben napról napra. Hét hónap után mondtam, hogy most már átmegyek meghalni a szüleimhez. Kész, vége, itt már nincs tovább… Anyám elég erős akaratú, és mivel előtte "kinyiffanni" nem lehet, kénytelen voltam valami elfoglaltságot találni, míg "földobom a pacskert", ezért - Sokat fáj a fejem! - felkiáltással bejelentkeztem a szomszéd utcában lévő háziorvosomhoz. És ekkortól kezdve furcsa kis dolgok történtek velem. Meglepődtem. Ez tényleg velem történik? Lehet, hogy van remény? Folyt.köv. (A cikket beküldte: rizsa31)
|